Frissítve: 2020-11-14

Aki jókedvre derít, aki türelemre, figyelemre, fegyelemre tanít. Aki csendbe hozzád bújik, ha szomorú vagy, aki pajkosságával folyamatosan felhívja magára a figyelmet, akivel mindig jó játszani. Ha kell, hallgat, és okos szemével csak figyel téged. De képes visszadumálni, reklamálni, show- t csinálni az időseinknek, amin nagyokat nevetnek. Ő Mézi az én terápiás tanuló kutyám. Egy biztos senkit nem hagy hidegen, aki megismeri. 2018-tól dolgozom a Sóstói Szivárvány Idősek Otthonában Nyíregyházán, mint szociális segítő szakember. Mézi nem csak a saját életembe hozott aktivitást, vidámságot, de bizony a demens és pszichiátriai ellátottakéba is. Habilitációs kutyakiképzőként behozom magammal időnként a foglalkozásokra. Az intézményünkön belül lelkes Mézi rajongó tábor alakult ki, akik számon tartják. Mindig ad beszédtémát, lehet a régi emlékekről, saját kutyákról beszélgetni. Szeretik simogatni. Érte hajlandóak a saját helyükről kimozdulni, mozogni, játékba, nótázásba kapcsolódni. Sok csodát éltünk meg közösen és megható pillanatokat. Amikor a nem beszélő demens néni, széles mosollyal üdvözli, hogy „szép kutya”. A fekvő súlyos demens, akit mozgatni kell, próbál oldalra fordulni, hogy minél jobban lássa a kutyát. Amikor a szobájából ki nem mozduló pszichiátriai idős, a kutyával sétál. Van még hová fejlődnünk mind a kettőnknek. Reményeim szerint egyszer Méziből is vizsgázott terápiás kutya lesz és sok idős embernek teszi szebbé mindennapjait. Nagyszerű csapat áll a hátunk mögött, akiktől folyamatosan tanulhatunk.